Nyitókép: Kiss László a Fővárosi Közgyűlés ülésén (Fotó:MTI/Bruzák Noémi)
Elképesztőnek nevezte a Mandinernek nyilatkozva Bús Balázs, a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltje azt a napokban megjelent hírt, miszerint az óbudai korrupciós botrányban kiderült: nem csak fiktív szerződésekért, el nem végzett munkákért fizetett az önkormányzat, hanem hogy a bűnügy szálai egészen a polgármesterig érnek.
A PestiSrácok által a napokban megszerzett egyik vallomás szerint az ügy egyik szereplője kihallgatásán azt mondta, hogy a fiktív szerződések ellenértékeként beérkezett, készpénzben felvett pénzösszegekből Kiss László polgármesternek is adni kellett. A vallomás szerint ezt egybehangzóan állították neki az ügyben meghallgatott gyanúsítottak.
Bús szerint ezek után teljes mértékben a DK-s polgármester Kiss Lászlót terheli a felelősség.
Megkérdeztük a Központi Nyomozó Főügyészséget (KNYF), hogy esetleg meghallgatták-e az az ügyben tanúként a polgármestert, de az ügyészség azt közölte, hogy folyamatban lévő büntetőügyben sajtóérdeklődésre számot tartó fejlemény nem történt legutóbbi közlésünk óta.
Befolyással üzérkedés
A KNYF még márciusban gyanúsított meg négy személyt, vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt az óbudai korrupciós botrányban.
A megalapozott gyanú szerint egy férfi a kft-jén keresztül 2021-ben szolgáltatások nyújtására, illetve eszközbeszerzésekre fiktív szerződéseket kötött a III. Kerületi Önkormányzattal, illetve az egyik gyanúsított társa által kijelölt két gazdasági társasággal. A gyanúsítottak a fiktív szerződések ellenértékeként beérkezett pénzösszegeket készpénzben felvették, és korrupciós célokra fordították.
Mint kiderült, az egyik gyanúsított a korábban a kispesti szocialista polgármester, Gajda Péter szolgálatában álló P. Gábor, aki a magát Anonymusnak hívó ismeretlen által 2022-ben nyilvánosságra hozott felvételek egyikén is szerepel, mint aki éppen korrupciós pénzeket számol el társával. Neve a kispesti fehér poros ügyben is felmerült, de ő volt az, aki Karácsony Gergely 2022-es előválasztási kampányát is szervezte.